"- Szerintem jobban jársz, ha visszateszed a helyére, mielőtt... - A dolog úgy történik, hogy Daniel sem tudja befejezni. A mielőtt fél másodperc alatt eltűnik, és helyette késő lesz. "
"Vannak helyzetek, amikor a hallgatás sokkal több érzelmet képes magába foglalni, mint pár haszontalan, jelentéktelen szó."
"Chad eközben nem szól semmit, gúnyosan mosolyodik el egy pillanatra, aztán rám ragasztja azt a becenevet, amit egy élet alatt nem mosok le magamról:
- Törpilla..."
"- Jó lesz, ha már hazamész!
- Pedig nem fogok, képzeld! Ryan házában maradok! - üvöltöm a képébe, tulajdonképpen gőzöm sincs miért. Csak remélhetem, hogy így fog történni.
- Haha, azt megnézem - röhög fel. - Csak ha még nem tudnád, a jövő héten turnézni megyünk, baba!"
"Dühösen meredek rá, aztán a telefont egyszerűen a földhöz vágom, mintha bármiről is tehetne. Ettől még inkább sírásra fakadok. Megőrülök, elegem van mindenből!"
"- Te pedig zenélni akarsz -folytatja. Aztán bele bámul a szemembe, amitől kicsit összerándul a gyomrom, de leküzdöm. - A jó dolgok általában váratnak magukra, így várj pár évet, tanulj zenét, és ha még mindig ezt akarod csinálni, gyere vissza - rántja meg a vállát. - Ez ennyire egyszerű."
"Nyakig merülök a forró vízben, bambán meredek előre, a fehér csempén lévő fekete mintákat nézem. Kék tincseim szétterülnek, ujjamra csavargatom őket. Lasokat pislogok, élvezem, hogy ellazulok. Csend van. Szép lassan kiszállok, magam köré tekerek egy törülközőt, mezítláb lépkedek a néma lakásban."
"- Attól tartasz, mit fognak szólni hozzád? - ad hangot a fejemben kavargó gondolatoknak.
- Eléggé zűrösen léptem le - túrok bele idegesen a hajamba. - Kellemetlen lesz, miután annyira gázul viselkedtem.
- Itt a tökéletes alkalom, hogy megváltoztasd a rólad kialakított képet, és újra megkérd Ryan-t, hogy segítsen - mosolyog rám biztatóan."
"A hányinger kerülget, tekintetemet elkapom róluk, miközben Ryan és apa beszélgetését egyre halkabban észlelem. Forog velem a világ. Úgy érzem, képtelenség felemelnem a fejemet, mert akkor mindenki rájön arra, amire még én is csak most.
Pofára estem. Ma már másodjára. "
"Nagyon béna? Kezdő? A hangom nem elég képzett? A dallamok bénák? A szöveg értetlen?
- Mondj már valamit - könyörgök, kezd annyira felemészteni ez az egész, hogy nem sok kell ahhoz, hogy sírva fakadjak.
Ő pedig elmosolyodik.
- Büszke vagyok rád."
"Mert mi képtelenek vagyunk úgy meglenni, hogy ne essünk a másiknak, és ne utálkozzunk. Ő is utál, és én is őt. Ez kölcsönös."
"A nyelvem csak pörög, tulajdonképpen fogalmam sincs miket hordok össze. A mondatok meggondolás nélkül jönnek ki, túl fáradt és gyenge vagyok ahhoz, hogy rájöjjek, talán nem kellene ennyire őszintének lennem. Folytatom a monológot, ami a szívemen, az a számon."
"Kifejezéstelen arccal bámulok rá, figyelem, amint halál nyugalommal kinyitja a sörét. Túlságosan fáj ahhoz a viselkedése, hogy kimutassam. Rezzenéstelenül állok, pusztán egy kissé összeszorítom az ajkamat, hogy nehogy olyat mondjak, amit még megbánok. Belül sírok és ordítok egyszerre, mégsem merem felszínre hozni az érzéseimet.
Mégis... ahogyan állja a tekintetemet megerősítésre várva, nem bírom ki. Velem senki sem teheti ezt! "
"És... igen, egy szó nélkül eleget tesz a kérésemnek. Hátat fordít, elmegy. Az ajtó bezáródik mögötte, én odasietek, gyorsan elfordítom a kulcsot, ezzel mindenkit kizárva a szomorúságomból. Gyáva."
"Játssz csak, Chad, játssz csak! De én keményebben játszok. És hidd el, én is tudok fájdalmat okozni."
"- Azonnal hallgass el, ne mondj ilyeneket, pontosan tudod, hogy... - kezd bele, arca megnyúlik, szenved az igazságtól.
- Mit tudok pontosan? Azt, hogy elhanyagoltatok? Igen, ezzel tisztában vagyok, ahogyan azzal is, hogy felesleges próbálkozás, hogy újra a szigorú apát játszd, mert ameddig te nem figyeltél felnőttem!"
"Aztán... aztán hirtelen rám néz. A tekintete bizonytalan, mégis kemény. Egyszerűen áthágja a kettőnk közötti távolságot, és mielőtt még bármit is tehetnék, kis híján belenyom az ülésbe, és lenyomja a nyelvét a torkomon.
És mégis az egyetlen gondolat, ami akkor átcikázik a fejemen az az, hogy minden csak egyre bonyolultabb lesz."
"- Nem Floridában kellene lenned? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn.
- De - bólint egyet. - Kellene.
- Akkor? - folytatom a faggatózást. - Mit keresel itt?
- Megszöktetlek, ha nem tűnt volna fel - dob felém egy vigyort, valamiért most igazán jó kedve van."
"Nappalok és esték váltják egymást. Több nap telik el. Nem megyek haza. Képtelen vagyok. El akarok tűnni mindenki elől. Egyedül vagyok. Délután van, a szobában mégis az összes redőny le van húzva, egy csepp fény sem érkezik be. Nem számít, a sötétség biztonságot nyújt. Egész végig alszok, álom álmot követ, amiktől szabadulni akarok. "
"Fáj kimondani, és szembesülni vele, hogy még mindig így van. Bárcsak eltudnám mulasztani az érzést, bárcsak semmisé tenném, akkor nem szenvednék. Bárcsak ne találkoztam volna vele, bárcsak ne törte volna össze a szívemet. Az egyetlen kívánságom az, hogy minden emlékemtől megszabaduljak. De ez nem lehetséges, és én még mindig szeretem. Mindennek ellenére."
"- Nehogy most azon húzd fel magad, hogy találkoztam vele - rázom a fejemet hitetlenül. - Semmi közöd ahhoz... - kezdenék bele, de süket fülekre találok, mert Chad az egyik pillanatban még ott áll előttem, utána egy "Ezért megfizetsz" mondat kíséretében beviharzik az ajtón."
"- Engedj el! - sírok, torkom mégis túl száraz ahhoz, hogy sikítsak. - Hagyj békén, egyedül akarok lenni!
Az emlékek megrohamoznak. Egy szőke tincs, egy kék szempár, egy féloldalas mosoly. Egy gitár, egy autó, egy csók, egy ölelés, egy érintés."
23. fejezet - Így emlékeztetsz
"Így emlékeztetsz,
Így emlékeztetsz arra, mi is vagyok,
Így emlékeztetsz,
Így emlékeztetsz arra, mi is vagyok.
Sosem kérsz bocsánatot,
Én valami másra vártam,
De tévedtem, mikor egy olyan szívet
Bíztam rád, melyet érdemes volt összetörnöd."
"Így emlékeztetsz,
Így emlékeztetsz arra, mi is vagyok,
Így emlékeztetsz,
Így emlékeztetsz arra, mi is vagyok.
Sosem kérsz bocsánatot,
Én valami másra vártam,
De tévedtem, mikor egy olyan szívet
Bíztam rád, melyet érdemes volt összetörnöd."
24. fejezet - Viharban rekedve
"A cseppek hangosan koppannak a betonon, a szél süvít, dolgokat reptet a levegőbe. Emellett a villámlás, illetve az azt követő dörgés sem akar leállni.."
"A cseppek hangosan koppannak a betonon, a szél süvít, dolgokat reptet a levegőbe. Emellett a villámlás, illetve az azt követő dörgés sem akar leállni.."
25. fejezet - A mi mesénk vége
"Csak visszamosolyog, viszont van benne valami keserűség. Tudja ő is, hogy az, hogy ilyen félénken és óvatosan beszélgetünk egymással, mintha semmi se történt volna kettőnk között, egyedül csak azt jelenti, hogy mindketten félünk attól, hogyan fog ez végződni. Mi lesz a mi mesénk vége. "
"Csak visszamosolyog, viszont van benne valami keserűség. Tudja ő is, hogy az, hogy ilyen félénken és óvatosan beszélgetünk egymással, mintha semmi se történt volna kettőnk között, egyedül csak azt jelenti, hogy mindketten félünk attól, hogyan fog ez végződni. Mi lesz a mi mesénk vége. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése